2014. július 13., vasárnap

A mosás nem gyerekjáték

Csodás városkánkban egyre népszerűbbek a különféle mosógélkapszulák. Ezek a termékek kis párnácskák, puhák, színesek, illatosak és könnyen játékszernek nézhetik a gyerekek. Soha nem óhajtottam ilyen mosószert vásárolni, de egy rokonom jóvoltából pár darab "halacskás" kapszula (rózsaszín folyadékkal teli párna, rajta lila és fehér "halacska") tulajdonosa lettem. Az internet segítségével derül csak ki, hogy melyik cég termékéhez van szerencsém. Aki vette, sem tudta, hogy mit vett. Látta a reklámot és neki ennyi elég volt a boldogsághoz. A halacskák (2 csodás hatóanyag) elhelyezése a párna tetején, leginkább a hagyományos jin és jang szimbólumra emlékeztet. A gyerekeknek tetszik, nekik halacskás. Abban megegyezhetünk, hogy nem gyerekek kezébe való, még akkor sem, ha, úgymond, gyerekjáték vele mosni. A fólia víz hatására feloldódik, ezért különösen veszélyes.
A román fogyasztóvédelmi hatóság szerint, ilyen mosószert csak zárt dobozban árulhatnak, darabra árulni tilos, mert veszélyes a három év alatti gyerekekre és az idősekre.

Elég sok helyen láttam Szentgyörgyön, hogy darabra árulják, kisebb kiállítást rendeztek belőlük a polcokon. Legtöbbször szín alapján veszik, minden további információ elolvasása nélkül. Az egyik boltban, a sorban előttem álló vásárló is kért három zöldet az eladótól. Az eladók sem tájékoztatnak semmiről, arról sem, hogy nem kellene gyerek kezébe adni. Így jutunk el odáig, hogy senki sem ismeri a csomagoláson található figyelmeztetést.
A fogyasztóvédelem portálját olvasgatva rájövünk, hogy a problémát már a fogyasztóvédelem is ismeri, kár, hogy nagyon kevesen olvassák a portált.
Idén februárban, Románia 17 megyéjében büntettek (Kovászna megyében nem) a mosógélkapszulák nem megfelelő árusítása miatt. Nem tudom mennyire kell szerencsének érezni, hogy a mi megyénkben nem büntettek.
A büntetés különösebben senkit nem érdekel.

Két üzletben, zárt dobozban, az eredeti csomagolásban, árulták a mosókapszulát. Itt az eredeti csomagolást megerősítették, a doboz tetejét celluxszal a doboz oldalához ragasztották, hogy a kedves vásárlók ne tudják könnyen kinyitni. Ez nem feltétlenül a fogyasztóvédelem érdeme, elég apró termék, elfér a tenyérben és lophatják.

Ha az eredeti csomagolás nélkül vásárolunk mosógélkapszulát, akkor keressünk egy jól záródó dobozt és abban tároljuk, hogy megelőzzük a bajt.

Anyagkeresésnél ráfutottam Ökoanyu cikkére ugyancsak a mosógélkapszulákról. Ez pedig az ANTSZ közleménye ugyanerről a problémáról, itt az alkalmazható elsősegélyről is olvashatunk.

"A koncentrált gél bőr- és nyálkahártya irritáló hatású, lenyelve hányingert, jellemzően ismétlődő hányást idézhet elő, ami sürgős kórházi kezelést igényel. A súlyos egészségkárosodás megelőzése érdekében cselekedjünk azonnal, és eközben hívjunk mentőt! Mossuk ki a gyermek száját, itassunk vele vizet, de ne hánytassuk. Ha a termék szembe kerül, bő vízzel azonnal mossuk ki."

Legyünk figyelmesebbek, vigyázzunk egymásra!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése