2016. szeptember 11., vasárnap

Fontosabb erdős cikkek 2016 negyedik negyedévéből


foto: Dan Câmpean/ Greenpeace

Schweighofer: minden törvényes
Törvényes működését bizonygatja az osztrák Holzindustrie Schweighofer fafeldolgozó szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.
A nagyvállalat rámutat: nemcsak betartják a jogszabályokat, de aktívan részt vesznek a vonatkozó törvények hatékonyabbá tételében. Elképzelhető, hogy mindez reagálás a fogarasi Neuer Weg civil szervezet korábbi vádjaira, miszerint a Schweighofer romániai gyáraiban nem megbízható, a valós tömegnél 10 százalékkal kevesebbet mutató mérőműszereket használnak, emiatt pedig már 130 millió euróval károsították meg az erdőtulajdonosokat, illetve az államot.
http://www.kronika.ro/erdelyi-hirek/schweighofer-minden-torvenyes

Bajban van a medvebocs-visszavadító központ
Gyűjtést indított a WWF Románia az árva medvebocsok visszavadításával foglalkozó reintegrációs központ működésének biztosításáért. A Bereczky Leonardo által tíz éve alapított, balánbányai központból eddig több mint száz, anya nélkül marad, másképp halálra vagy állatkerti fogságra ítélt medvebocs került vissza természetes élőhelyére és nyerte vissza szabadságát. Ez az egyetlen ilyen központ az európai kontinensen, mégis most működése veszélybe került, mivel régebbi támogatói megvonták a finanszírozást az intézménytől.

Fighting For The Forest
Romania is home to Europe's last great primary forests and yet these are being rapaciously destroyed. Activists have set up a camp to make a stand against the deforestation.
It’s Romania at its most mystical. The early morning mist is rising off the elongated Lake Vidraru in the Făgăraș Mountains and curling around the branches of the forests that sweep steeply down to the lake side.
It’s a flirting dance around the canopies of one of the last remaining ancient and old growth forests in Europe – an enchanting early morning spectacle
http://fm4.orf.at/stories/1772705/

Nyílt levél a Székely Mikó Kollégium vezetőségéhez – Álomiskola-építés a Holzindustrie Schweighoferrel
„ezek olyanok lehetnek, kik a jövendő aranyát a mára fénylő talmi rézért feláldozzák” (Bedő Albert)
Döbbenten értesültem a covasnamedia.ro [1] internetes portálról, hogy a rétyi fenyővágóhíd üzemeltetője a Székely Mikó Kollégium partnereként, 2016. szeptember 12-én, éppen a sokat megélt kollégium falai között szervezte meg az Építsd meg álmaid iskoláját Schweighoferrel versenyt.
https://www.sepsiszentgyorgy.info/index.php/zoeld-sarok/2548-nyilt-level-a-szekelymiko-kollegium-vezetosegehez

PR-rémálom a szentgyörgyi Mikóban?
A Hozindustrie Schweighofer osztrák fafeldolgozó vállalat a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiummal partnerségben iskolakezdésre megszervezte első közösségi tevékenységét „Építsd meg álmaid iskoláját a Holzindustrie Schweighoferrel!” címmel – tudósít a helyi román sajtó. A délutáni makettépítő versenyt a nagy múltú székelyföldi gimnáziumban tartották. A helyi iskolákból összesen tizenegy osztály vett részt a versenyben, akiket tanítóik, osztályfőnökeik is elkísértek a HS közleménye szerint.
http://itthon.transindex.ro/?cikk=26173

A Schweighofer makettépítő versenye ellen fordultak a zöldek
Felháborodást keltett az iskola volt diákjai és a zöldek körében, hogy a Holzindustrie Schweighofer rétyi fűrészüzeme a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium konferenciatermében szervezett makettépítő versenyt. A tanintézmény vezetősége elhatárolódik a partnerségtől. A fűrészüzem sajtóosztálya reagált a megfogalmazott vádakra.
http://szekelyhon.ro/aktualis/haromszek/a-schweighofer-makettepito-versenye-ellen-fordultak-a-zoldek

Környezetvédelmi aktivisták a Schweighofer miatt kérik számon a Mikó-t
Tiltakoznak a környezetvédők és a Székely Mikós véndiákok, mert a Holzindustrie Schweighofer a neves sepsiszentgyörgyi iskolában szervezett makettépítő versenyt. Szerintük a Székely Mikó Kollégium nem kellett volna egy vitatott társadalmi megítélésű céget beengedjen a falai közé. Toró Attila az iskola egykori diákja, a rétyi üzem ellen folyamatosan kampányoló zöldaktivista fogalmazott meg nyílt levelet az iskola vezetőségének, „Álomiskola építés Holzindustrie Schweighoferrel” címmel, utalva arra, hogy az osztrák fűrészüzem „Építsd meg álmaid iskoláját Schweighoferrel” címmel hirdette meg a vetélkedőt.
http://www.maszol.ro/index.php/tarsadalom/69673-kornyezetvedelmi-aktivistak-a-schweighofer-miatt-kerik-szamon-a-miko-t

A Mikóban szervezett vetélkedőt a Schweighofer
A Holzindustrie Schweighofer rétyi üzeme PR felelősének lapunk szerkesztőségéhez eljuttatott meghívója szerint közösségi akcióról van szó, diákoknak szóló építőversenyről a Székely Mikó Kollégiummal partnerségben. Érdeklődésünkre, hogy a Székely Mikó Kollégium miért vállalt partnerséget a rétyi fenyővágóhíd üzemeltetőjével, Kondor Ágota iskolaigazgató leszögezte: nem voltak partnerei a vetélkedőnek, csupán helyszínt biztosítottak a rendezvénynek a cég kérésére. Az iskolavezetőtől megtudtuk, első lépésben a cég a Tanulók Házában akarta megszervezni a vetélkedőt, nem sikerült, így fordultak a Mikó igazgatóságához, hogy engedjék be a versenyt az udvarra, eső esetén a díszterembe. „Rábólintottunk, a diákokért tettük, pénzt nem kértünk érte” – közölte az igazgató.
Románia megálmodta Európa Yellowstone-ját
Memorandumot fogadott el a bukaresti kormány szerdán az ország legmagasabb hegységének, a Fogarasi-havasoknak nemzeti parkká nyilvánításáról.
A jogszabály egy tárcaközi bizottságot hoz létre a környezetvédelmi, erdő- és vízgazdálkodási minisztérium irányítása alatt, amely a 2016-2020-as időszakban összefogja az új nemzeti park létrehozásához szükséges elemző, tervező, és engedélyező munkát. A tevékenységbe önkéntességi alapon bevonják az érdekelt környezetvédelmi civil szervezeteket, a leendő park területén tevékenykedő állami és helyi hatóságokat.
A kormány szerint a Fogarasi-havasok nemzeti park a romániai biodiverzitás leggazdagabb tartaléka lesz 27 féle élőhellyel, ami – a területén élő védett növények és állatok aránya tekintetében –“Európa Yellowstone-ja” lehet.
Memorandumot fogadott el a bukaresti kormány szerdán az ország legmagasabb hegységének, a Fogarasi-havasoknak nemzeti parkká nyilvánításáról.
A jogszabály egy tárcaközi bizottságot hoz létre a környezetvédelmi, erdő- és vízgazdálkodási minisztérium irányítása alatt, amely a 2016-2020-as időszakban összefogja az új nemzeti park létrehozásához szükséges elemző, tervező, és engedélyező munkát. A tevékenységbe önkéntességi alapon bevonják az érdekelt környezetvédelmi civil szervezeteket, a leendő park területén tevékenykedő állami és helyi hatóságokat.
http://www.maszol.ro/index.php/tarsadalom/69728-nemzeti-park-lesz-a-fogarasi-havasok

Mégis eltávolítják a magyar feliratot az iskoláról — Szatíra

Bár kezdetben a háromszéki elöljárók égre-földre esküdöztek, hogy a falig mennek a több mint száz éves feliratért, időközben megértették — valószínű oraveczi sugallatra —, hogy „felesleges a múltba révülni, ami megtörtént, elmúlt, most a jövőbe kell nézni.”

Pert nyert a Schweighofer
A Bankwatch Romania és a Neuer Weg Egyesület első fokon elveszítette azt a pert, amelynek tárgya Réty község 2013/36-os helyi tanácsi határozatának semmissé nyilvánítása volt – számolt be a Transindex portál a Neuer Weg közlése alapján. Ez a határozat hagyta jóvá a Holzindustrie Schweighofer rétyi gyárának felépítését lehetővé tevő területrendezési tervet.
http://www.3szek.ro/load/cikk/95264/pert_nyert_a_schweighofer

Első fokon veszített a Bankwatch és a Neuer Weg az egyik Schweighofer-perben
A Bankwatch Romania és a Neuer Weg egyesület első fokon elveszítette azt a pert, amelynek tárgya Réty község 2013/36. számú helyi tanácsi határozatának semmisség nyilvánítása volt - közölte a Neuer Weg. Ez a határozat hagyta jóvá a Holzindustrie Schweighofer rétyi gyárának felépítését lehetővé tévő területrendezési tervet. Az alperesek 13 ezer lejt követelnek bírósági költségeik megtérítéséért.
http://think.transindex.ro/?hir=117

Clear cut crimes


Állítólag nyakig benne van az illegális kitermelésben a Schweighofer
A Románia és Ukrajna területén illegálisan kitermelt fa legnagyobb felvásárolja az osztrák Holzindustrie Schweighofer – derült ki a romániai Rise Project tényfeltáró blog által készített oknyomozó dokumentumfilmből.
A Clear Cut Crimes (Bűnös tarvágások?) című 42 perces dokumentumfilmet egy év alatt készítették: a Kárpátokban, Románia északi és Ukrajna nyugati részén filmeztek, ahol Európa legnagyobb érintetlen őserdői találhatók. A Rise Project riportja végigköveti a „pénz útját”, több millió eurós üzleteket dokumentálnak, és rávilágítanak a törvénytelen erdőkitermelés hátterében húzódó korrupcióra.
http://www.kronika.ro/erdelyi-hirek/allitolag-nyakig-benne-van-az-illegalis-kitermelesben-a-schweighofer

Mossa kezeit a Schweighofer – Tagadják az illegális beszerzésre vonatkozó vádakat
A Holzindustrie Schweig­hofer kizárólag törvényesen kitermelt fát dolgoz fel, a fát a szükséges kísérő dokumentumokkal veszi át a beszállítóitól, tiszteletben tartja a nemzetközi előírásokat és a romániai faipari jogszabályokat – állítja az osztrák fafeldolgozó nagyvállalat szerkesztőségünkhöz eljuttatott válaszlevelében.
Aggódik Románia erdeiért Leonardo DiCaprio, ezért felkérte Románia kormányát, tegyen meg mindent az illegális erdőirtás ellen és védje meg a még érintetlen erdőket. A híres színész az Instagramon tette közzé felhívását.
Bejegyzésében Leonardo DiCaprio úgy tájékoztat, hogy a Greenpeace 11 országból (Románia, Ausztria, Németország, Belgium, Hollandia, Magyarország, Horvátország, Finnország, Szlovákia, Szlovénia és Svájc) augusztusban közös akcióba kezdett, hogy a bukaresti kormány végre hatékonyan lépjen fel az erdőirtás ellen.http://www.maszol.ro/index.php/tarsadalom/70123-mar-leonardo-dicaprionak-is-szemet-szurt-a-romaniai-erd-irtas

Famous American actor Leonardo DiCaprio supports activists’ efforts to save Romania’s virgin forests
His message got 235,000 likes and over 800 comments in less than 24 hours.
Greenpeace, which is one of the biggest environmental NGOs, has been working on mapping Romania’s last remaining ancient and old-growth forests and getting them protected by the state.
Greenpeace: 985 hectares of virgin forests destroyed in Romania’s Fagaras Mountains
http://www.romania-insider.com/leonardo-dicaprio-supports-activists-efforts-save-romanias-virgin-forests/

Harc a famaffia ellen: kik a jó- és rosszfiúk a Rise Project oknyomozó dokumentumfilmjében?
Románia és Ukrajna területén illegálisan kitermelt fát is feldolgoz a Holzindustrie Schweighofer – derült ki a Rise Project oknyomozó portál és az Organized Crime and Corruption Reporting Project által közösen készített dokumentumfilmből, amely a rendszerszintű korrupciót, egy több millió eurós gazdasági ágazat, a fafeldolgozás háttérbizniszeit, az emberekből és vállalatokból álló kartellt próbálja feltérképezni.
http://think.transindex.ro/?cikk=26200

WWF: 1691 védett vadállat lelövését tervezi a környezetvédelmi minisztérium
Péntekig, szeptember 30-áig lehet még hozzászólni ahhoz a miniszteri rendelethez, amely azt javasolja: az ember és állat közti konfliktusokat azzal kell megoldani, hogy vadászok kilövik a problémás állatokat – írja a WWF közleményében. Ráadásul a kilövésre a dokumentumban semmilyen alternatívát nem javasolnak, nem merül fel az ember-állat konfliktusok megelőzését célzó intézkedések bevezetése, mint amilyen a villanypásztorok felszerelése vagy erre kiképezett és kitenyésztett juhászkutyák beszerzése.

http://think.transindex.ro/?cikk=26202

WWF-igazgató: nem a medvék kilövése az egyetlen megoldás
Nem a kilövés az egyetlen megoldás, a politikusoknak pedig nem feszültséget kellene szítaniuk, hanem megoldásokat keresniük – nyilatkozta kedden a Maszolnak Csibi Magor. A WWF Románia igazgatója a székelyföldi megyevezetők hétfői bejelentésére reagált, miszerint túlságosan elszaporodtak a medvék, és növelni kell a kilövések számát.
http://www.maszol.ro/index.php/tarsadalom/70568-wwf-igazgato-nem-a-medvek-kilovese-az-egyetlen-megoldas

Romania banned trophy hunting of brown bears, wolves, lynx and wild cats and the annual harvesting quota.
Agent Green welcomes the historical decision by Romanian Minsitry of Environment that ensures both protection of wild animals and local communities.
The decision saved in the last minute 1691 of brown bears, grey wolves, lynx and wild cats. Poaching will become a higher risk while local communities are afraid of losses. In order to protect both, Romania will launch SUAS, emergency service for wild animals under the line management of the ministry of internal affairs.
Re-homing of animals will be prioritized. Killing will be the last solution when everything else failed.
1394 brown bears, 967 wolves, 240 lynx and 1360 wild cats have been shot for trophies just in the past 5 years.
(Green Agent /Facebook, 2016.oct.05.)

Interview with Charlie Ottley about Romania
''We need to educate people to the fact that there is more value in a standing forest than a felled forest. That Romania can make more from tourism than it can from illegal forestry. Unless the Romanian people fight for their natural and cultural resources they will lose them. ''
- Charley Ottley (Producer of ''Wild Carpathia'')
http://cristiangabrielgroman.blogspot.ro/2016/09/interview-with-charlie-ottley-about.html

Átgondolják az 1691 ragadozó kilövését jóváhagyó rendeletet
A trófeavadászat a múlté, a miniszter bátor döntést hozott; a helyi közösségeket, emberéletet veszélyeztető vagy nagy károkat okozó állatokat továbbra is meg kell fékezni, de a rájuk vonatkozó kilövési engedélyek jogosságát esetről esetre megvizsgálják majd - üdvözölte a döntést Csibi Magor, a WWF Románia igazgatója.
http://think.transindex.ro/?hir=130

Romania bans trophy hunting of brown bears, wolves, lynx and wild cats
Romania has banned all trophy hunting of brown bears, wolves, lynx and wild cats in a surprise decision that gives Europe’s largest population of large carnivores a reprieve from its most severe and immediate threat.
The move on Tuesday reverses a trend which has seen the number of large carnivores being shot by hunters grow year on year since Romania’s accession into the European Union in 2007. In 2016, the largest hunting quotas yet gave hunters the mandate to shoot 550 bears, 600 wolves and 500 big cats over 12 months.
https://www.theguardian.com/environment/2016/oct/05/romania-bans-trophy-hunting-of-brown-bears-wolves-lynx-and-wild-cats

Segélyszolgálat a vadkárok ellen
A belügyi és a környezetvédelmi tárca egy különleges egység létrehozását tervezi, amely közbelépne a vadálla­tokhoz köthető sürgősségi esetekben – jelentette be Cristina Paşca-Palmer környezetvédelmi miniszter.Az elképzelés szerint a segélyszolgálat képviselőit bárki értesítheti az 112-s sürgősségi hívószámon, amennyiben nagyragadozók miatt kárt szenved, vagy vészhelyzetbe kerül. A környezetvédelmi minisztérium keretében ugyanakkor létrehoznak egy, a nagyragadozók állományának szabályozására szakosodott testületet is, amely a biodiverzitásért felelős főigazgatóság keretében működik majd. Az új bizottság felel majd a kilövési engedélyek kibocsátásáért is – közölte továbbá a környezetvédelmi miniszter.
http://www.kronika.ro/erdelyi-hirek/segelyszolgalat-a-vadkarok-ellen

Hivatali visszaélés gyanújával nyomoz az ügyészség a vadászati kvóták ügyében
A brassói Fellebviteli Bíróság mellett működő ügyészség vizsgálatot indított az 1700 védett ragadozó kilövését javasoló tanulmány kapcsán – jelentette a Digi 24 tévéadó. Az ügyészek azt vizsgálják, felmerül-e a szándékos hamisítás, hivatali visszaélés és érdekkonfliktus bűncselekményének elkövetése a tanulmány elkészítése kapcsán. A kutatók között, akik a tanulmányt írták, a brassói erdészeti kar alkalmazottai, a Nemzeti Erdészeti Kutató-Fejlesztő Intézet munkatársai és magán-vadásztársaságok alkalmazottai egyaránt megtalálhatóak.
http://think.transindex.ro/?cikk=26217

Corruption fuels illegal logging, destroying Ukraine’s forestland
CHERNIVTSI, Ukraine – Ukraine’s forests are rapidly disappearing as foreign corporations import thousands of tons of illegally cut timber through the nation’s western borders.
Environmental and anti-corruption activists allege that companies operating sawmills near Ukraine’s border with Romania, Poland and Hungary are processing the illegally cut wood, in violation of Ukrainian forestry and customs law, as well as a recent moratorium on log exports.
World Wildlife Fund Ukraine coordinator Bohdan Prots said the customs service is largely to blame.
https://www.kyivpost.com/business/corruption-fuels-illegal-logging-destroying-ukraines-forestland.html?utm

Nyílt levél Ciolos miniszterelnöknek a WWF Romania, az EIA és a Greenpeace Romania részéről angolul

Dear Prime Minister Dacian Cioloș, We the undersigned civil society organizations are writing to ask that you create an improved traceability system for transparent public access to comprehensive information covering forest management, harvesting, timber transport and processing. Over the past year, your government and Minister of the Environment Cristiana Pașca Palmer have taken steps to strengthen forest governance, increase transparency, and protect Romania’s unique biodiversity. Improvements to the Forest Guard, efforts to safeguard virgin forests, and the new Inspectorul Padurii app have already begun to have an impact. Now there is a need for increasing performance by strengthening existing tools to become more efficient and transparent. However, illegal logging will continue to remain a serious concern unless new measures are taken which build on your and others’ reforms. This letter asks for specific achievable steps in the near term that we believe would increase transparency and produce a major impact.

http://www.greenpeace.org/romania/Global/romania/paduri/Letter%20to%20PM%20Ciolos%20re%20transparent%20forest%20info%20EIA%20WWF%20GP%2012_10_16.pdf


Rumänischer Umweltaktivist erhielt EuroNatur-Preis
Gabriel Păun macht sich für den Erhalt der letzten Urwälder stark

Der rumänische Umweltaktivist Gabriel Păun ist Mitte Oktober mit dem EuroNatur-Preis 2016 ausgezeichnet worden. Gabriel Păun steht somit in derselben Reihe mit Persönlichkeiten wie Prinz Charles, Michail Gorbatschow und dem US-Bestseller-Autor Jonathan Franzen, die ihrerseits den EuroNatur-Preis für ihr Engagement zum Schutz des europäischen Naturerbes bekommen haben. „Ich bin dankbar, dass ich heute mit Ihnen sein darf, um Millionen Rumänen und Menschen aus ganz Europa zu vertreten, die sich dafür einsetzen, die letzten Urwälder unseres Kontinents zu erhalten“, sagte Gabriel Păun bei der Preisverleihung auf der Bodenseeinsel Mainau in Deutschland.
http://www.adz.ro/artikel/artikel/rumaenischer-umweltaktivist-erhielt-euronatur-preis/


Major loophole in the Wood Tracker and EU legislation
The legality of wood loaded in trucks coming to Romania from abroad cannot be controlled via Wood Tracker.
Agent Green has stopped and checked several trucks at the gate of Holzindustrie Schweighofer sawmill in Sebes.
Police has shortly arrived at the spot and confirmed that it is not possible to check the legality of the wood from such trucks using the Wood Tracker.
The update version of Wood Tracker promoted currently by Environmental Ministry does not cover this loophole.
Agent Green wishes to draw the atention regarding the existing risk that such trucks registered abroad may take round wood out of Romania and return it with changed provenience, bypassing therefore the VAT.
During November 24-25, Bratislava will host the "Environmental Crime Conference" under the EU Presidency.
Agent Green calls on minister Cristiana Pașca Palmer to promote sollutions that enables Romania and the other EU Member States to verify the legality of the wood traveling through the free market.

2016.11.21, Agent Green, Facebook

Veszélyes kiskapu az erdőradarban
A külföldi farakományt szállító járműveket nem lehet az erdőradar segítségével ellenőrizni-írja Facebook bejegyzésében az Agent Green környezetvédelmi szervezet. Az Agent Green szombaton ilyen külföldi kamionokat állított meg a szászsebesi Schweighofer üzem kapujában. http://bozsiakcio.blogspot.ro/2016/11/veszelyes-kiskapu-az-erdoradarban.html

Ott rakodnak a Rétyre induló rönkszállítók, ahol nincs is erdő. Itt nézhető az első VIDEÓ.
Olyan fenyőrakományokat is elfogad és megvásárol a Holzindustrie Schweighofer, amelyeknél a rakodás helyét kötelezően megjelölő GPS-koordináták hamisak – derül ki az Environmental Investigation Agency (EIA) tegnap nyilvánosságra hozott videójából.
EIA: továbbra is feldolgoz illegálisan kitermelt fát a SchweighoferAz Egyesült Államokban bejegyzett Environmental Investigation Agency (EIA) új bizonyítékokat ígér arra, hogy a legnagyobb romániai fafeldolgozó cég, az osztrák Holzindustrie Schweighofer továbbra is feldolgoz illegálisan kitermelt fát az üzemeiben. Az ezt dokumentáló videósorozatukat az elkövetkező hetekben teszik közzé.
http://think.transindex.ro/?hir=172

Szellemkamionok szállítják Rétyre a fát?
Újabb jelentést készít az Amerikai Egyesült Államokban bejegyzett Environmental Investigation Agency (EIA) arról, hogy a Holzindustrie Schweighofer továbbra is felvásárol törvénytelenül kitermelt fát romániai gyáraiban.
Közleményükben arról tájékoztatnak, hogy szeptemberben újra nyomoztak, videosorozatukat pedig a következő hetekben hozzák nyilvánosságra, bizonyítékokkal szolgálva arra, hogy az osztrák nagyvállalat illegálisan kivágott fát dolgoz fel.
http://www.kronika.ro/erdelyi-hirek/szellemkamionok-szallitjak-retyre-a-fat

Csibi Magor: az ingyenes védelem mellett támogatást is kellene adni az erdőtulajdonosoknak
Nagyon jó lépés, hogy az állam átvállalta a 30 hektáros vagy annál kisebb erdőterületek ingyenes védelmét, de ez még mindig nem elég - mondta a Maszolnak Csibi Magor. A Természetvédelmi Világalap romániai vezetőjét arról kérdeztük, mennyire szorítja vissza az illegális fakivágást az, hogy a kabinet múlt héten kormányhatározattal tette lehetővé: ingyenes őrzést kérhetnek a 30 hektáros vagy annál kisebb erdőterületek tulajdonosai.
http://www.maszol.ro/index.php/tarsadalom/73030-csibi-magor-az-ingyenes-vedelem-mellett-tamogatast-is-kellene-adni-az-erd-tulajdonosoknak

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése