2017. október 7., szombat

Ballábbal előre: két romániai kampány a családon belüli erőszak ellen


Egy közülünk


Pár éve egy zárt csoportban vegyes érzelmeket szült a hír, hogy Miki, aki egy volt közülünk, veri a feleségét. Tizenöt év távlatából nem túl sok emlékünk maradt Mikiről, csak annyi rémlett mindenkinek, hogy pár tantárgy jól ment neki és gitáron is tudott pár akkordot. Ilyen évfolyamtársa, osztálytársa mindenkinek volt, nincs ebben semmi különös.

Meggyilkolt életek

Pár napja filmvetítéssel egybekötött beszélgetésre hívott a rendőrség bűnmegelőzési osztálya a családon belüli erőszakról. A rendőrség képviselőjének profizmusához nem fér kétség, de az előadásba vegyültek nyegle hangok, erre később visszatérek. Ezt a kampányt a Asociatia Necuvinte civilszervezet indította 2016. július elsején  Aripi Frânte(Tört szárnyak) címmel a Román Rendőrséggel közösen és fényévekkel jobb, mint amit az RMDSZ Nőszövetsége összedobott.
Az információterjesztést nem bízták a véletlenre. Minden érdeklődőnek kezébe adtak egy füzetet, amiben tisztázzák az alapfogalmakat és pontokba szedve jól átgondolt forgatókönyveket kínálnak különféle esetekre az érzelmi zsarolás felismerésétől a bántalmazó elleni védekezésig. Érdemes ezt a füzetet beszerezni.
Az ismertető után filmet láthattunk bántalmazó partnerüket megölő, jelenleg büntetésüket töltő nőkről. Nem derül ki, hogy miért pont azok kérdeznek, akiket odatettek, talán csak ők voltak kéznél. Kicsit szájbarágó, mert nem az elítélt nők történeteire voltak elsősorban kíváncsiak, hanem valahogy ki kellett mondatni a börtönbüntetésüket töltő nőkkel, hogy ma már ilyent nem tennének és ma már lehet segítséget kérni. Van, akinek jobban ment a beszéd, más meg pár év börtön után sem tudja, hová fordulhatna. Sebaj, helyette kimondja más. A film erénye, hogy magyar elítéltet is megszólaltatnak, törekedtek a többnyelvűségre, még angol feliratot is készítettek. A belinkelt változat sajnos nem feliratozott.

A júniusban feltett filmjükön megjelent a hiányolt középosztály.



Ballábbal előre! A jó kampányosok Berlinben pizzakihordók, a többi itthon alkot

Nehéz elfelejteni az RMDSZ Nőszövetségének 2017 márciusban indított Nők Elleni Erőszak Elleni Mozgalom(NEEEM) néven futó borzalmas dalolászó kampányát. Kínos, nagyon kínos filmek sorozata. Porcsalmi Bálinttal, az  RMDSZ  jelenlegi ügyvezető elnökével is készült film. Tőle egy kicsit többet vártam, bármennyire fontos téma, erre a felkérésre ebben a formában nemet kellett volna mondani. Mikor minden kiadvány azt hangsúlyozza, hogy a családon belüli erőszak nem függ sem iskolázottságtól, sem társadalmi státusztól, sem nemtől, sem vallástól, sem etnikai hovatartozástól, valaki mondja már meg miért öltözött fekete, kapucnis sport felsőbe? A szöveg sem kevésbé ihletett, a kemény legényekről és az igazi férfiakról beszél, nehéz eldönteni, hogy sírjunk vagy röhögjünk.
Hol van Miki a történetben? Miki, aki nem úgy öltözik, mint egy amerikai sorozatban látott kemény legény és akivel együtt szoktak inni a pubban? Egyáltalán lenne bátorság ennek a témának a boncolgatásához?

Az RMDSZ-nek biztosan lenne pénze sokkal jobb kampányra, de túl beleszerettek saját ötleteikbe. Mikor pár kritikát kaptak ezekről a dalolászó filmekről, akkor a civilszervezetek segítségét kérték, mert szerintük őket nem kritizálni kell, hanem illene melléjük állni. Pénztelen civil szervezetek  ügyetlenkedéseivel szemben még van bennem valamennyi megértés, de ez nyomtalanul eltűnik, ha az RMDSZről és az általuk kezelt pénzekről van szó. Aki arra kíváncsi, hogy mennyit költöttek erre a kampányra, hamar népszerűtlen lesz, pedig ez sokakat érdekelne.

A jelenlevők sem kivételek

Visszatérve a pár napja zajló eseményre. "Minden ötödik nőt rendszeresen bántalmaz partnere."-írja a NaNe portál. 
Ha egy teremben tíz nő ül, közülük hány áldozat?
Körülbelül tizenötön vettünk részt a beszélgetésen, öt férfi volt jelen, de ők vagy szervezők voltak, vagy a sajtó képviselői.
A filmen csak  tanulatlan, szegénységben élő és tragikus sorsú nőket szólaltattak meg, hiányzott a középosztály, annak a társaságnak a képviselője, akik a teremben csücsültek. Említettem a nyegle hangokat, most írok rá példát. Mikor a rendőrség a bántalmazó fegyvereit begyűjti, a vadászfegyverek sem maradhatnak a bántalmazónál. Ezeket a fegyvereket nem a rendőrség őrzi, de itt az előadó hozzáfűzte, nem kell attól tartani, hogy begyűjtik az összes kést a konyhából. Azon a ponton nem hiszem, hogy bárki az evőeszközökért aggódik, testi bántalmazás történt. Továbbra is úgy látom, hogy a rendőrség képviselője profi volt, de elhangzott tőle pár olyan megjegyzés - talán humornak szánta- amivel eltávolította a témát a hallgatóságtól. Ezt nem kellene, mert sokan érzik úgy, hogy ez nem az ők dolguk és nekik semmilyen szinten nem kell ezzel a témával foglalkozni. Kovászna megyében 11 távoltartási végzést bocsátottak ki ezek 6 hónapig érvényesek, és csak újabb kérvény után hosszabbíthatók. A panaszok 90%-át visszavonják és a bántalmazó megússza. 

Tanulság nincs, rágyúrhatnának a mozgósításra, mert ez így elég soványka, tizenöt ember hatvanezres városban nagyon kevés.


További olvasnivaló
Mi a gond az RMDSZ a nők elleni erőszak megoldására tett törvénymódosítási javaslatával?

Adriana Săftoiu szenátor asszony kérdése 
http://www.cdep.ro/interpel/2017/i869A.pdf
 és a válasz 
http://www.cdep.ro/interpel/2017/r869A.pdf


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése